#Cserhalmi György

A kérdés – Bárdos Andrással: Cserhalmi György az MMA-beszédről, muszájról és az eltűnt meghívóról
 

A kérdés – Bárdos Andrással: Cserhalmi György az MMA-beszédről, muszájról és az eltűnt meghívóról

„Muszáj most már mondani” – erősíti meg óriási közéleti visszhangot kiváltó beszédéről szólva a Kossuth-díjas színész. Cserhalmi maga is nehezen tudja eldönteni, hogy a számára oly fontos Balaton elrablása vagy az SZFE-ügy hozta-e ki jobban a sodrából. "Nem kell hősködni", jegyzi meg, miközben tudja, hogy eszköz is lett az elmúlt napokban. Neki mégsem a politika az ellenfele, sokkal inkább a rák.

hvg360 hvg360






„Isten ne adja, hogy ebben a hazában újra bizonyítani kelljen, hogy ki a jó hazafi” – Cserhalmi György az MMA-n tartott beszédet
 

„Isten ne adja, hogy ebben a hazában újra bizonyítani kelljen, hogy ki a jó hazafi” – Cserhalmi György az MMA-n tartott beszédet

„Olyan országban szeretnék élni, ahol a politika nem téveszti össze magát a tízparancsolattal, ahol hihetünk magunkban és hisznek nekünk" – mondta többek között a színész, rendező a Magyar Művészeti Akadémián, ahol székfoglaló beszédet tartott. Felszólalásának nyílt hangneme megütközést keltett a kormányközeli szervezet tagjai körében.

hvg.hu hvg.hu












Cserhalmi György: „Eltapsoltunk huszonvalahány évet”
 

Cserhalmi György: „Eltapsoltunk huszonvalahány évet”

A Nemzetiben Csörgheő Csuli szerepét próbálja. Harmadéves kaposvári színinövendékeit igazmondásra tanítja. A színházi szakmát felborzoló zaklatási ügyekről az a véleménye, hogy a színek palettáján nem csak a fekete és fehér létezik. A nagybetűs férfi színész egy tragikus veszteség és több műtét után tér vissza. Törzshelyén, a Centrál Kávéházban ültünk le beszélgetni a jelen abszurditásairól, a múlt emlékeiről, a jövő kérdőjeleiről.